→ Lélektan, személyiségtipológia
Régi vágyam, hogy rendszerezzem az emberi tulajdonságokat, megértsem önmagamat és a világ működését. Azt találtam, hogy semmi sem visz közelebb ehhez, mint a Szeretet tanulmányozása. Ezen tanulmányoknak a lényegét probálom itt összegyűjteni. Sok mindenről fogok itt írni az elkövetkezendőkben. Olyan dolgokról, amelyek mindenkit érintenek, hiszen ezekben élünk mindannyian. Lehet amit itt leírok, az sokak számára annyira egyértelmű, hogy nem is foglalkoznak vele. Így aztán nem is igen találni ezekről az összefüggésekről leírás, legalábbis magyarul nem. De szertném ha lenne. Oly módon próbálom megvilágítani ezeket a sokat vitatott kérdéseket, amilyen módon mások még nem tették ezt meg. Amit írok mindenkinek szól, világnézeti, hitbéli meggyőződésétől függetlenül. Nem akarok senkit sem megtéríteni, csupán azt szeretném, hogy minél többen eljussanak az Igazság ismeretére. Legjobb szándékom és hitem vezet a felfedezéseimben. Nyilván nem minden látásom helyes, de próbálom jelenlegi legjobb ismereteim szerint közreadni azt, amit megláttam eddig. A tartalom nagyobb része lassan változni fog, sohasem lesz egészen készen. Ahogy egyre több minden feltárul számomra ezekről a dolgokról, úgy fogom kiegészíteni írásaimat.
Amit írok mindenkié. Ha tartalmat másolsz vagy idézel innen, kérlek add meg a hivatkozást: istenszereto.com
Elérhetőségem: istenszereto@gmail.com