Törött csónakban evezve,
s veszett evezőt keresve,
de mindörökké nevetve.
Omladozó házban lakva,
széltől – hótól hányattatva,
de igazságot szavalva.
Sivatagban telket venni,
kövek közzé magot vetni,
gyümölcsöskertet nevelni.
Fenn lógva egy törött ágon,
kapaszkodva kidőlt fákon,
nevetve a fáradtságon.
Szélben tántorogva állni,
mindent elsodorva látni,
de mindig a jövőt várni.
Szomjazva a tűző napon,
éjjel pedig fázva nagyon,
tudván, hogy lesz lakodalom.
Piszkosan egy tiszta ingben,
vigyázva míg mosás nincsen,
úgy, hogy rendben legyen minden.
Sarat tisztára törölni,
jeget jégporrá őrölni,
mégis minden nap örülni.
Tükörsima jégen járva,
majd a buckán is áthágva,
mindig egyenesen állva.
Látóként a vaksötétben,
avagy vakon, éles fényben
megtalálni a célt szépen.
Kusza utakon bolyongva,
ezerszer is elbotolva,
csataindulót dalolva.
Zenét játszani süketen,
nem rágódni az ütemen,
mégis bejutni a füleken.
Téves ösvényeken járva,
néha még a célt sem látva!
No de újra megtalálva!
Roskatagon és bicegve,
futóversenyen lihegve,
győzelem lesz kihirdetve!
Egyszóval, örök veszélyben,
ingoványos mocsárréten,
célba érni, egészségben.
Azt mondod, ez lehetetlen?
Itt a hiba kérem szépen!
Mindent lehet, szeretetben!
Istenszerető 