Volt egyszer egy gyermek, egy nőtől született.
Egy éjszaka aztán, szörnyű dolog esett.
Nem tudták ezt mások, hogy mi történhetett,
aznap reggel érte két nő vetekedett.
Nem lehetett tudni melyikük az anyja,
összekuszálódott beszédük fonala.
Addig veszekedtek az élő gyermeken,
hogy már félni kellett, nehogy baja essen.
Fogta őt az egyik, és el nem engedte,
így a másik szegény megfogni se merte.
Mentek a királyhoz, – döntsön ő az ügyben, –
megoldást remélvén kegyetlen perükben.
Leült hát a király, s a törvény nevében
meghallgatta őket türelmesen, szépen.
(Bölcsességet kért ő a Mindenhatótól,
hatalmat is kapott, s bőven a vagyonból.)
„Így szól az ítélet: Vágjátok őt félbe!
Mindegyik asszonynak jut így minden része.
Feje, karja, lába, mindenből egy fél rész.
Mivel veszekedtek, én így döntök, és kész!”
Falfehér az anya. Világ fordul vele.
Közben csak gőgicsél szegény kis gyermeke.
Hoztak egy nagy kardot, nehéz, éles pengét.
Felkiált az anyja, hogy mentse gyermekét:
“Éljen a gyermekem! Ne vágjátok ketté!
Éljen, még ha nem is marad enyém többé!
Éljen akkor is, ha nem tudok már róla!
Nem baj ha nem tudja, kinek az utódja.
Ne öld meg gyermekem! Neveld csak fel szépen!
Tápláld mint a tiéd, egyedül ezt kérem!
Gondozd, ápold, vigyázd és szeresd helyettem!
Minden jóval ellásd névtelen nevemben!”
***
Egyet ne felejts el, olvasva e verset:
Hogy nem az a fontos, hogy kié a gyermek.
Egyedül az számít: Éljen! Egészségben!
Igaz őrzi csak meg őt szeretetében.
Istenszerető 